DRV információk:

 Zsúfolt  időszámításunk előtti történelme, a karasica völgye, a völgy keleti oldalán való fekvése és vadgazdagsága mindig lakottá tette-e területet. 

Településünk a viharos múlt, az "átmenő" nemzetiségek és elhelyezkedése végett alig-alig rendelkezik épített történelemmel. A vízimalom épületét szerencsés módon az elmúlt években kezdték helyreállítani.  

A legelső fennmaradt írásos emlék 1334-ből származik.

A pápai tizedlajstromok kezdetben Barlaad, később Boryad néven említik.

A feltételezések szerint a hajdan „színmagyar” község a pécsi püspökség birtoka volt. Magyar voltát egy a török uralom időszakából,1571-ből fennmaradt adóösszeírás is megerősíti. Lakosságát azonban alaposan megtizedelte a török, a mohácsi csata után Borjád is súlyos veszteségeket szenvedett el a rablások, gyújtogatások következményeként.

A török közigazgatás 1591-ben a baranyavári Náhi körzetéhez csatolta.

Néhány szomszédos faluval együtt 1597-ben Borjád is a Budán székelő Ürejsz pasa kezére került. A kiűzés utolsó harcaiban Batthyány Ádám táborozott 2000 fős seregével Borjádon, amelyet később vitézségéért a gróf uradalmába is kapott. Ebben az időszakban ortodox szerbek telepedtek meg a faluban, beköltözésükre ma a dűlőnevek - például Dola, Atica - is emlékeztetnek. A 18. században katolikus németek érkeznek a faluba, nagyobb arányú betelepedésük a 19. század elejére tehető. Egyházközösségét 1770-ben alapították. Az elköltöző szerbek helyére fokozatosan települnek protestáns németek is, és ekkoriban kerül a Batthyány-uradalomtól – házasság révén – a Montenuovo-családhoz a község. Gazdag mezőgazdasági és kézműves hagyomány tanúskodik a borjádiak szorgalmáról, munkaszeretetéről. A férfilakosságot a háborúk is megtizedelik, később a településpolitika is "segít" abban, hogy lakossága 860 főről 500-ra csökkenjen. Ma a község fejlődőben, lakossága csökkenőben van.

2001-ben lakosságának 13,6%-a német nemzetiségűnek vallotta magát.

A Karasica és a Vasas-Belvárdi-vízfolyás összefolyási területén található objektum mintegy 5 méter magasan, szigetszerűen emelkedik ki az ártérből. E domb már régen felkeltette a kutatók és a helybéliek figyelmét. Környezetében elszórtan több régészeti lelőhely is található. Tőle D-re fontos út vezet át az ártéren, amely már a  rómaiak óta 

létezett. A régész munkatársak úgy gondolták, hogy egy ilyen izoláltan elhelyezkedő, relatíve kis mérető domb antropogén eredetű - legalábbis ember által átformált -  lehet. A felmerült kérdések megválaszolására 

geoarcheológiai, többségében morfológiai és talajtani kutatási módszereket alkalmaztunk a későbbi régészeti feltárások megalapozása céljából. 

Borjádon 2010 novemberén került sor egy kisebb leletmentő ásatásra, mely során egy, a megyében  eddig ismeretlen szerkezetű késő neolitikus (Kr.e. 4500 körüli), feltehetıen fejedelmi sírt sikerült feltárnunk. A lelőhely mindeddig ismeretlen volt. A sírban az edénymellékletek (14 darab) mellett az adott korszakban ritkaságnak számító rézgyöngyökből álló nyakláncot is találtunk. A leletek jelenleg restaurálás alatt vannak. A csontok DNS vizsgálata és nem-meghatározása folyamatban van.